Összes oldalmegjelenítés

2013. július 23., kedd

A melegre manapság nem lehet panasz. Persze nyáron így van ez rendjén, csak egy kis eső is lenne...
A július sem telt eseménytelenül. A kertben leszedtük a málnát, ami nem potyogott le vagy Bejgli nem kajálta be. Így is lett másfél kg. Hamarjában meg is főztük a lekvárt, az első visszajelzések alapján eszméletlen finom. Minimális cukorral, és inkább mézzel készült. Sajnos a tanyán alig maradt az elültetett tövekből. Ősszel újra próbálkozunk. A kertben érik a paradicsom, elvirágzott a levendula, és beértek a futóborsó hüvelyek is, így hamarosan le kell szednem és eltenni a magokat jövőre. Az a terv, hogy az egész kerítést befuttatom vele, így hasznosítjuk a támasztékot, és némi szélárnyékot is ad majd. A csicseri borsóból is kikelt 2 tő, ami nem nagy eredmény, de több, mint a semmi. A fügék nőnek, mint a gomba, szurkolok nekik, hogy jól megerősödjenek a télre.
A locsolás mindennapos, már idejét sem tudom mikor volt eső felénk. Malac és a kutyák teljesen élvezik az esti slagolást, merthogy malac újabban bármit teszek is, kiszökik az óljából. Mondjuk nem bánom, mert nem tesz kárt. Egyesek szerint pedig ismét hasas, bár remélem, hogy nem.
A kotló libán befejezte a kotlást, de sajnos nem keltek kicsik, ellenben a keltetőgépben lesznek, pontos létszám, képek később.
A kiskecskék is nődögélnek, rászoktak, hogy kibújnak a kifutóból és a nagy udvaron szaladgálnak. Szépen esznek is, így lassan nekiállhatunk a leválasztásuknak, és lesz kecsketejünk. Közben sajnos a közeli kaszálón levágták a növényzetet, ami csonttá száradt, így nem a legfinomabb takarmány, de legalább nem ázott meg.
A tanyán felbálázták a lucernát, lett rendesen, öröm volt 40 fokban, munka után hegynek fel talicskával behordani :)
Megindult a bozótirtó program is, közel egy hektár tiszta, abba ősszel füvet vetünk. Közben láncfűrészre és fűkaszára kapunk, és elkezdjük-folytatjuk az öreg gyümölcsfák kiszabadítását a domboldalban a dzsindzsából.
Otthon elkészült a garázs tetőtartó oszlopok alapozása, remélem hamarosan tetőt kap a tároló-garázs, mert a bálákat oda szándékozunk télire betárolni. Ezen felül még a héten nekiállunk a kerti akáckerítés lekezelésének. Nem lesz kis munka, de valami védelem az akácnak is kell.

2013. július 1., hétfő

Rebarbara chutney

Rebarbaráink szépen díszlenek a kertben, de ki szerettem volna próbálni, hogy mire lehet még jó ez a növény. Az interneten elolvasgattam néhány chutney (magyarul csatni) receptet, és próbáltam szintetizálni. Leszedtem a rebarbarát


Szép, kissé túlérett szárak

 
 Majd megpucoltam, és daraboltam.


Összevágva
 Sajnos nem írtam fel miből mennyi... Nem tűnt nagy mennyiségnek, de mégis lett belőle . Én nem vagyok oda a szószokért, így csak kóstolgattam. Húsokhoz ajánlják. Mivel hétvégén a hűtőben maradt, nem voltam benne biztos, hogy üvegbe téve mennyire áll el, így a malacok falták be.

Házi pizza

Mivel vastagon itt van már a szezon, ezért minden héten többször is sütünk-főzünk a teraszon. Ennek keretében sláger a paprikás krumpli, illetve a különféle grill húsok. Ennek ellenére a nagy sütő alkalmassá lett téve komolyabb sütésre is (ki lett rakva samott téglával). Ezt eddig még nem próbáltuk. Szerencsére barátaink is kaphatóak egy kis sütögetésre, így ritkán kell szűk körben főzőcskézni, így megbeszéltük, hogy kipróbáljuk a pizzasütést. Barbi meggyúrta a tésztát, hozott paradicsomos alapot, a többit rendeztük mi. Kontrollként sütöttünk a villanysütőben is, hogy lássuk a különbséget.
Első körben 2 órán keresztül tüzeltem a samottos tűztérben, majd szétkotortam a parazsat, és egy samott téglára behelyeztük tepsiben a pizzát. Tovább beszéljenek a képek:
Kicsi az ajtó :(

Felülről

Végeredmény
 6 komoly pizza készült el. Végül sajnos a parázs nem volt elegendő, így újra tüzet raktunk, és felakaszthatós tepsivel belógattuk, a pizzát a tűz fölé. Tökéletesen megsült. Tapasztalatból látszik, hogy ebben a sütőben ebben a formában komolyabb sütést nem tudunk végrehajtani (túl nagy a sütőtér+jó húz a kémény+nagy az ajtó) Persze egy füstölőtől ez sem rossz :)

Nyárelő, avagy friss hírek az udvarból

Hol hidegen, hol kánikulában telt az első nyári hónap, de nem volt eseménytelen az udvarban sem.
Egyik nagy kedvencünk a cseresznye, és otthon csak egy fiatal cseresznyefánk van, ami eddig még csak mutatóban termett. Az idén azonban belehúzott. Nem rengeteg, de azért bő termést adott. Nagy szemű ropogós, csak sajnos egy kicsit későn érik, kb. két hete kezdtünk eszegetni belőle. Sajnos tavasszal elfelejtettem kitenni a sárga lapokat a cseresznyelégy ellen, de alig van kukacos a termésben, ennek ellenére, szerencsére.

Mosolygós fekete cseresznye a fán. Tegnap már hibátlan fekete roppanós volt a termés.

Juhaink elköltöztek. No nem messzire, csak a második szomszédba, ahol üresen áll egy nagy telek, bekerítve. Szépen zöldell az udvar, szóval lesz ennivaló bőven szerintem még kétszer ennyi birka is elférne ott. Hétvégén átlátogatunk a szamarakkal is.

Hűsölés.
Ja és hát túl vagyunk a nyíráson is. Húzódott a téma mert szerettünk volna kipróbálni, amit Hódmezővásárhelyen a birkanyírós bácsitól láttunk, de végül jött a meleg, és nem várhattunk. Kisebb sérülésekkel, de túl vagyunk rajta. Kicsit féltem, hogy mennyire lesznek vészesek nyírás után, már úgy értem, hogy a gyapjútól nehezebb megítélni, hogy mennyire soványak. Végeredményben elégedett vagyok, jól sikerült belőni a takarmány adagot, annak ellenére, hogy a kecskék rendszeresen elmarták a birkákat a kajától. Legvékonyabb Picúr volt, a fiatal rackánk, de ez érthető is hiszen ő a legfélénkebb az egész brigádban. Az átköltöztetésük sem volt egyszerű - már előre félek a visszaúttól - mert nem követték a papírformát. bal hátsó lábuknál fogva szépen át kellett volna sétálniuk, de nem akarták. Dagi, aki az utolsó - és legnehezebb - volt már talicskában utazott. Képek erről nincsenek, minden kezünk tele volt :) Megérkezéskor aztán nem is akartak elszaladni. Remélem nem volt nagy trauma, bár hiába próbáltam őket kukoricával csalogatni...

ÉÉÉÉS végre megszülettek a kicsik. Már régen vártuk őket. Elkövettem azt a hibát, hogy nem írtam fel mikor töltött egy hetet Kecsusz a baknál, így csak saccolgattunk. Este még nem volt semmi, de hajnalban 3-kor, már mindkét kiskecske, és a méhlepény is megvolt.

Hátul Füles - kislány (gödölye), elől a kis bak

Le sem tagadhatnák, hogy testvérek.
Először Kecsusz nem nagyon hagyta őket szopni, de néhány alkalom segítség után hozzászokott, és a kicsiket mindig teli hassal látom, szerencsére van teje bőven. 4 naposan már a tetőcserép kupac tetején ugráltak. Ráadásul már mindent szedegetnek fel a földről, rágcsálnak, nekem élelmesebbnek tűnnek, mint az előzőek. Meglátjuk. A kis baknak gazdit keresünk, mert ő nem maradhat.

Közben minden igyekezetünk - Tojás elszedés - ellenére az egyik tojónk megkotlott. Most már azt sem tudom mennyi tojás van alatta, mert közben a másik is tojt még néhány tojást. Természetesen a tojó a szokott helyén, a szénabála mellett kotlott meg. Ott nem maradhatott, így az egész fészket egy nagy lapáttal beköltöztettem a nagy kutyaólba.

Lúd a kutyaólban.
Azóta alig száll le a tojásokról. A mások tojó tojásait csak beteszem a fészek közelébe, és ő szépen begörgeti a fészekbe. Az első kislibának, kb 10 nap múlva kellene kikelnie. Még nem tudom mi lesz, mivel az utolsó tojást 4 napja tettem be alá. És persze közben a keltetőben lévő tojásoknak is hamarosan kelniük kell. Szerencsére azok is egyre nehezebbek, így esélyes, hogy lesznek kicsik.

Mindezek mellett érik a málna, talán lekvár is lesz belőle, megszáradt a lestyán és a kakukkfű, pirosodnak az első paradicsomok. A két disznó, Dönci és Malac már alaposan leamortizálták a körletüket, így tegnap komoly újjáépítést kellett végrehajtanom. Mondhatni szebb lett, mint az eredeti.
Traccsparti

Téli képek

Kutattam a gépen, és nézegettem a régi képeket. Na jó, nem régiek, csak márciusiak. Persze akkor még hó volt.
Egy éves juhaink - Dagi, füle alatt a ludak, és az összedőlt tyúkketrec

Egy éves juhaink - Picur a racka

Kint a banda az udvaron. A kiskecskéknek természetesen a bála tetején kellett ugrálni :)