Összes oldalmegjelenítés

2011. július 21., csütörtök

kalitka és térkő

Valójában a címben rosszul írtam, mert a térkő volt előbb. Végre eltűnik a kavics kupac az útból és rendeződik a helyzet az előkertben, mivel elkészült a szegély. Szép téglakő, reméljük tartós lesz. A füvesítés is megtörtént, így az esős idő segítségével talán még az idén kizöldell. Jól megfigyeltük, hogyan rakják a szegélyt a szakemberek, így a hátsó kertben lehet hogy teszünk egy próbát, és megpróbáljuk mi saját kezűleg lerakni, hiszen ott is kavicsos járda a terv.
Lényegesen jobban fog kinézni, ha kinő a fű és a kavics is a helyére kerül
Hogy kis pipink ne unatkozzon - mivel anyukájának mennie kellet vissza a baromfiudvarba, mert kiszökött a dobozból és kikaparta a virágokat a szobában - kerestünk kis barátokat neki. Sikerült korban nagyjából hozzáillő magyar fajtájú csibéket venni (kemény árak vannak 400 volt darabja), és találtunk egy kiszuperált ketrecet/kalitkát, így most a kis csapat ebben nődögél. kicsit féltünk tőle, hogy a mi csibénket esetleg a többiek bántják majd, és kicsit ők a nagyobbak, de eddig jól megvannak. továbbra is az az elvünk, hogy az állatnak sem jó egyedül.
2 fogolyszínű, 3 fehér, és a mi kis keverékünk (a jobb sarokban)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése