Összes oldalmegjelenítés

2011. október 16., vasárnap

Őszi készülődés a kertben

Az utóbbi időszak már a következő szezon jegyében telik a kiskertben. A trágya folyamatosan kikerül az ágyásokba, természetesen a szükséges gyommentesítés után (sajnos a tarack terjed). Újdonságként 25 málnatövet ültettünk a leendő málnasövény alapjaként az új kerítés mellé. A hátsó udvar felől egyfajta szélárnyékként is funkcionál majd, míg az elülső sövény, csak pár lépésre van a teraszról, így ideális nassolóhely lesz a jövőben. Szintén telepítünk epret is. A tavalyi sikertelenség (érts: a birkák többször is tövig rágták az epret) ellenére, immár ideális körülmények közé kerülnek a növények. 20 tő eper kapott helyet az egyik ágyásban. Betrágyázva, jó alaposan szalmával betakargatva. Szép kacsokat neveltek a tövek, így remélem az utánpótlással sem lesz gond. Az eper a málna mellett az a növény, ami tuti elfogy bármekkora mennyiségben. Faültetéssel az idén nagyban nem lépünk előre, mivel a kert nagy része az állatoké, és ismerjük már a jó szokásaikat... Így is ültetünk azért egy gledicsia fát (tüskés, és nagy bab szerű termése van). Annyit érdemes tudni róla, hogy nitrogénmegkötő baktériumok vannak a gyökerén, termése szárazcsokrokban jól mutat, és takarmánynak sem utolsó, kecskék, szamarak szeretik.
A homoktövisekkel viszont bajban vagyok. Vettünk 4 növényt, de nem találok nekik megfelelő helyet a ház körül, így elképzelhető, hogy ezek már a tanyán lesznek elültetve.
Betakarítottuk az utolsó piros paradicsomokat, az ízük isteni volt, és a patisszonokat is. A késői vetés ellenére néhány szépen megnőtt. Egyenlőre még nem döntöttük el mi kerül majd a helyükre, de a lasagna ágyást jó lenne kihasználni, mert jól megpakoltam trágyával, szóval egyfajta melegágy is lehet.
Elkezdtük megtörni a diót is. Miután két jó szeles napunk is volt, a szedéssel nem kellett vesződni. Néhány óra alatt összejött 3 vödör dió. Nem nagy termés, de legalább a miénk és bio. A kutyák szórakozásképpen elég sokat összetörtek, de így legalább jutott a kismadaraknak a morzsákból. Reggelente jönnek is tömegével a cinkék. A várakozásokkal ellentétben a dió elég egészséges, igaz megtörni nem egyszerű, és mivel ráadásul kis szemű, nem is túl szapora munka. Érdekes belegondolni, hogy például a diófa mennyi haszonnal jár. Nyáron árnyékot ad, szerintem a legjobbat. Termése finom, egészséges, a dióhéjjal lehet fűteni (úgy ég, mint a zsír), lehullott levelét megeszik a kecskék, fájából bútor készül, vagy elégethető a kályhában. Egyszóval, nincsen olyan része, ami nem használható. Ügyes kezekben, illetve ideális esetben (pl ha van kecskéd :) ) azt hiszem gyakorlatilag minden haszonnövény hasonlóan hasznos.
A falevelek még alig akarnak sárgulni, de hamarosan kezdhetem összeszedni őket, mivel a kecskéknek minden évben elteszek annyi levelet, amennyit csak tudok, hogy változatos étrendjük legyen a széna és kukoricaszár mellett.
A káposzták, és a zöld paradicsomok még kint figyelnek az ágyásban, bízom benne, hogy nem jön hirtelen nagy hideg és még nőhetnek kicsit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése