Összes oldalmegjelenítés

2012. október 30., kedd

Ismét malacok

Elkeltek a kismalacok. Pontosabban van még két kis kedvenc, akikért majd később jönnek. Ennek egyrészt örülünk, mert már nem nagyon férünk el több állattal, másrészt hiányoznak a kicsik, még jó hogy az utolsó kettőt lehet dögönyözni. Az anyakocát eléggé megviselte a 10 kicsi felnevelése, ezért kapott egy hónap szabadságot, és szabadon kószálhatott az udvarban, pihenhetett. Múlt héten visszacsuktuk az óljába, így már nem piszkálja a többieket. Azon gondolkodunk,hogy a kicsiket visszatesszük a koca mellé ha nagyon hideg lenne, de egyenlőre reméljük erre nem lesz szükség.
Jövőre ismét nyárra időzítjük majd a kicsiket, de csak akkor ha előre legalább 5 malacra lesz jelentkező. Meglátjuk.

Az egyik kicsi, szállítás előtt. Azóta Petinek hívják, bent alszik a lakásban a macskával, új gazdái rendszeresen sétáltatják is. Itt macska ketreceben.

A két felnőtt Dönci és Malac, az anyuka. Érdeklődve várnak, mikor érkezem a reggelivel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése