Összes oldalmegjelenítés

2015. december 17., csütörtök

Jelentés a baromfiállomány őszi/téli változásairól

Természetesen megint a róka...
Valahogy mindig azt képzelem, hogy az a néhány szerencsétlen tyúk, liba, kacsa nem kelti fel a ragadozók érdeklődését, és mindig tévedek. Idén sem lett ez másként. Persze elsőre fognám magam és még az írmagját is kiirtanám a dögöknek, de aztán megkegyelmezek. Próbálom úgy felfogni, hogy a róka, mint ösztönző irányít arra, hogy még többet foglalkozzak az állatokkal (hozzáteszem a baromfiakat könnyű elhanyagolni, amikor cuki kiskecskék, szamarak és póni édesíti az ember életét).
Szóval, hogy az elején kezdjem, nem aggódtam, mert a mostani állomány tényleg jó magasra felgallyazott az udvar közepén a fákra, pont a disznóól fölé. Még mondogattam is, hogy nem hülék ezek a tyúkok, mert a disznók tuti riasztanak ha a róka ott szaglászik, remélhetőleg meg is eszik. Nem ették. 
Pipik a fa tetején



Két nap alatt két tyúk és egy kakas bánta az óvatlanságomat. Ezek után persze ki kellett találni, hogy miként zárjam be őket. Segítséggel megoldottam, hogy fáramászás közben levadásztam őket, szigorúan sötétben, hogy ne legyen olyan egyszerű az élet. Ismét hálát adtam a fejlámpa feltalálójának! Betároltuk őket. Másnap ugyanez a játék, ezúttal egyedül. Lámpa bekapcs, sötétben felmász az ól tetejére, óvatosan, mert a hullámpala beszakad, fáramász, egyensúlyoz, mert 90+ kg-t a vékony ágak lehet nem bírnak el, tyúk elkap, megsimogat, lenyugtat, majd irány lefelé, de ezennel már csak egy kézzel.  Majd mindezeket megismétel újabb 9 alkalommal. Jaj azt kifelejtettem, hogy mindezt sáros gumicsizmában :)
Azóta a tyúkok leszoktak arról a magas fáról, most a cseresznyefát használják, de tegnap már csak három renitens volt, akik kint szerettek volna éjszakázni, a többiek bevackolták magukat önállóan az ólba. Szerencsére a libák nem másznak fára…

Mit sem sejtenek... (az egyik kendermagos ugyanitt továbbtartásra eladó)

3 megjegyzés:

  1. Kedves író!

    Ha a tyúkok szárnyából visszavágtok egy kicsit akkor nem fognak felrepülni a fára.Nem kell tövig, csak minimálisan 2-3 ujjnyira ami épp kibillentené a repülési egyensúlyából.Én a múlthéten vágtam vissza a jércéknek a szárnyát mert a tetőn sétáltak mint a nagyurak.Azóta nem repültek fel :)
    Sajnálom, hogy a róka megfogta a szárnyasaidat.Nálunk még a nyáron a nyest járt portyázni.Sikeres volt míg fel nem fedeztük a hollétét.Elég bosszantó dolog ez, hogy az ember szeretettel és gonddal felneveli az állatait, egy kártevő meg elviszi.Rókához pár tanácsot tudok adni amik komolyabbak egy nyest elűzésénél.
    Kutya az általában remek bevett szokás szokott lenni mert éjjel is őrzi a telket.Legjobbak az ilyenekre a hamis kotorékebek (tacskó, foxi, jagdterrier) ezeket arra tenyésztették ki, hogy az ilyen állatokat megfogják.Van olyan csapda amivel élve elfogja a kártevőt.Ez egy jó nagy kétrekeszes ketrec.A egyik rekeszbe beraktok egy élő tyúkot (nem eshet baja, az állat csak a rácson keresztül láthatja)- a másik rekeszébe fog bemászni az állat a tyúk miatt, lenyom egy pedált, és lecsapódik a ketrec ajtaja.Utána azt csináltok vele amit akartok.De a többi tyúkot valahova máshova rakjátok át!
    Vgy van olyan csapda is, hogy belelép, rácsappan, és összetöri.Ha láttad a Vuk-ot, ott is a vadász ilyen csapdával akarta megfogni a rókát, de végül ő lépett bele meg a kutyái.Egy másik élve fogó csapda az sima fogó csapda.Gazdaboltokban lehet ezeket kapni.Az egyik felét lecsukva hagyjuk, a másikat kitámasszuk a cölöppel.Beteszünk a bizgentyűjére egy darab (húst, sajtot, aminek jó erős illata van) és amikor belefut az állat akkor rálép a bizgentyűre és lecsapódik a kitámasztott ajtó.Fontos hogy muszáj "elbújtatni", lefedni levelekkel vagy szénával, szalmával a csapdát hogy az állat ne jöjjön rá mire való a dolog.Különböző méretekben lehet venni.Van nyest és rókaméret is.Nyestnél is ezt az utóbbit alkalmaztuk.Pár sikertelen kísérlet után mi is betakartuk a csapdát mert az okos fejével rájött hogy mit akarunk vele.
    Hosszabb távon úgy tudsz védekezni, hogy a kerítés mentén végig leásol deszkát amit szépen végigraksz a kerítés mentén 10-15 cm-re beásva a földbe, hogy ne tudják kiásni a kerítés alját a kártevők.A kerítés lehet csibeháló is, ne legyen nagyobb a rés, mert a nyest és a görény bemászik rajta.Ha kicsi az udvar és egyszer görény látogatna meg, ezt bátran alkalmazhatod.A kóbor kutyák támadnának meg, ellenük csak stabil és magas kerítéssel tudsz védekezni, amin nincsen lyuk amin betudna mászni.Szomszédba pár éve a kecskegidákat a kóbor kutyák szaggatták szét.Azóta ők is hasonló kerítést húztak fel.
    A róka már neccesebb mert az feltud mászni a kerítésen mint a macska.Ellene csak úgy tudsz védekezni ha rendesen időben bezárod a tyúkokat, csirkéket estére, és nem hagyod szabadon éjszakára!!!Napközben a róka csak abban az esetben jön, ha nincs kutya a telken!De ez nagyon ritka hogy róka napközben vadásszon.Ha nincs hely ahová bezárjad a tyúkokat ,akkor viszont csinálj teljes ketreces kerítést aminek van teteje is és nem tud bemászni sehol a róka!

    Remélem tudtam azért valamit segíteni :) Tapasztalatból írtam, mert anno ismerősöknél is felmerültek ezek a kártevők.Sok sikert, remélem épségben megússzák ezentúl a szárnyasaid! :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Virág,
    Köszönöm az információt. Igazából vágtuk a szárnyukat, többször is. Amiért végül leszoktunk róla az az, hogy így be tudtak repülni a nagy kifutókba a többi állat közé, ahol jól elkapirgáltak, kitakarították a kiskertet, és kijártak a hátsó fasorba is, így a tényleg minimális takarmány mellett igazi természetes tojáshalommal láttak el minket. Kutyákkal az a gond, hogy a nappaliban alszanak a tyúkudvar helyett :D

    VálaszTörlés