Összes oldalmegjelenítés

2015. május 19., kedd

Tyúkudvar

A csibék szépen növögetnek. Közben kaptunk 100 napos csibét, is, amit az első 4 héten kooperációba kiadtunk kedves ismerősöknek, így a létszámot lefeleztük, majd még a családon belül osztozkodtunk, így maradt 15 darab fehér broiler csirkénk.
A tömeg
Itt már a szabadban, az új, átmeneti ketrecükben
Hamarosan betesszük őket a többi csibe mellé, egyenlőre a kerítésen keresztül ismerkednek egymással. Amellett, hogy Alma rájuk van cuppanva, sajnos két kirepülő tojó csibével olyan durván játszott, hogy nem élték túl. Kettő másikat megmentettem, majd másodszorra is szárnyat vágtunk. A repkedés megszűnt. A tojó csibéink sokkal életrevalóbbak, okosabbak, mozgékonyabbak. Gyakorlatilag 2 este kellett 3-3 csibét összeszedni az udvarban és betenni az ólba, azóta estefelé szépen mindenki besétál.

Vegyesfelvágott tojó csibéink a kifutójukban.
A tyúkudvarba előzetesen összeraktam egy kisebb komposzt halmot, amit már felfedeztek és gyakorlatilag teljesen szét is cincáltak. A következő lépés, hogy érett komposztból újraépítem nekik az egészet egyik este. A tyúkudvar a telekhatároló, belátásvédő, illatozó orgonasövény alatt kapott helyet, ami igen nagyon tetszik a csibéknek. A ludakkal is egészen jól kijönnek, és így végre kezd kizöldülni a hátsó udvar. Hát még ha néha az eső is esne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése