A szamaras tragédia margójára

A nemrég történt halálos baleset kapcsán, azt gondoltam, elmondom a véleményemet olvasóinknak.
Az eset egy szerencsétlen szituáció eredménye, de rávilágít olyan dolgokra, amikkel nem árt tisztában lenni. Egy angol oldalon olvastam, hogy a shrek filmek óta újra fellendülőben van a szamártartás nyugaton. Ez önmagában is érdekes dolog, de ha ez igaz, akkor az azzal is jár, hogy a hobbiállattá avanzsált szamár egyre több helyen jelenik meg a mi környezetünkben is.
Alapvetően egy olyan állatról beszélünk, aki - véleményem szerint a propagandának (micimackó, shrek, stb.) köszönhetően - a cuki kategóriában foglal helyet. Ha a valós dimenzióját (értsd nagy méretét) figyelmen kívül hagyjuk, vagy nem ismerjük, akkor akár a nyuszikkal, cicákkal is egy kalap alá kerülhet a gondolatainkban. Ennek az a következménye, hogy ha látunk egy szamarat, akkor ez ugrik be, és még ha meg is lepi a laikust, hogy mekkora élőben, alapvetően úgy közelítenek hozzá, ahogy a fentiek indokolják.
A szamár nem egy kis állat. 250-350 kg, sőt a nagyobbak ennél is többet nyomnak. Méretét meghazudtoló gyorsasággal képes ugrani, futni, rúgni, vagy harapni. Pláne, ha az ember nem számít rá. Ez az egyik része.
A másik dolog az állat viselkedése. A szamár territoriális állat. Bár nem tudom mennyire van ez a köztudatban, de többek között a nyájak védelme miatt tartották a juhászok. Az előbbiekből következik, hogy kutyát, rókát, és talán farkast is képes volt elintézni. Ha a nekik elkerített udvarrészre a kutyák bemennek, a mai napig megkergetik őket, ugyanakkor ha őket engedem előre legelészni, akkor nincsen üldözés. De ugyanígy kergetik a libákat, vagy pl. a kiskecskéket is hajkurászták, amíg meg nem szokták őket. Egyszóval, ha vendég jön hozzánk, akkor egyedül nem mehet hátra a szamarak közé.
A másik dolog a szoktatás kérdése. Minden állat idomítható, ha kajával ügyeskedünk. Bámulatosan hamar megtanulják az abrakos vödör hangját felismerni, vagy a nyíló kapu hangját összekötni a vacsorával. Ez azzal jár, hogy ha megszokják, hogy minden este répa, vagy abrak jön, akkor azt várják. Ha el vannak zárva nincsen gond, maximum ordítanak, de ha szabadon vannak, akkor követelőznek. Egy szamárcsődör nem egy súlycsoport egy emberrel, és nem jó ha követelőzik. Minden állat erőszakos tud lenni, ha a megszokott kajájáról, vagy fonom falatokról van szó még akkor is, ha amúgy nem éhezik, jóllakott. A követelőző állatokat nevelni kell. Minden állat és gazda között kialakul egy erőviszony. Jó esetben az állat az alárendelt. Ezt többféleképpen el lehet érni. Természetesen nem jó, ha egy gazda fél az állataitól, de még mindig jobb, mintha nem félne, és közben az állat a főnök. Ez egy szamár esetében komoly következményekkel járhat.
Összefoglalva, az állat nem játék, főleg nem egy ekkora méretű állat. Az állatot nem elég ellátni, nevelni is kell, erre rengeteg példát láthatunk kutyatulajdonosoknál. De egy emberélet nem vethető össze egy szétrágott papuccsal. Ennek ellenére egy vendég nem a gazda, és ezzel a vendégnek nem árt tisztában lenni. A gazda felelőssége az állatok kordában tartása, ami az elkerítésüket is jelenti. Szökős kecskékről beaglie-ről, rengeteg legenda kering, de minden bezárt állat fejében megfordul a szökés, és nem reális, hogy atombiztos vadhálóval kerítsük el állatainkat a legelőn. A fentiekhez persze még hozzájárulhat sok egyéb is, pl. felhergelt állat (rovarcsípések), ivarzási időszak, szokatlan színek, hangok. Továbbá az állatok memóriája nem olyan, mint a miénk, ha két évvel ezelőtt kedves kis csacsival találkoztunk, ez a helyzet gyökeresen más lehet most.
Ez a saját véleményem. Minden állatot a saját helyén kell kezelni, és remélem , hogy ez a szomorú eset nem lesz rossz hatással a szamár, mint állatfaj megítélésére.

Egy szép téli kép a nagy melegben.